Pádistól a Vigyázó csúcsáig - II. rész

Túra a Bihar-hegység gerincén, Pádistól egészen a Vigyázó csúcsáig, folytatva az utunkat a Tolvajos-kőtől. 

A Tolvajos-kő után felvértezve indul az ember tovább a Vigyázó-csúcs( Vlegyásza) felé, ahol nemsokára egy hatalmas Fakereszttel találkozik. Innen kb. még 5 óránnyira van a Vigyázó-csúcs.

Eztán az út levezet egy sziklás, ritka fenyőerdőbe, amely üdítő folt a gerinc síksága után. Nem sokat időzik itt az ember, hamar emelkedik vissza a hegyhátra, ahonnan már a Mikó-havas északnyugati oldalát kerüli.

Innen már jól kivehető a távolban megbújó Vigyázó-csúcsa, ami még hihetetlenül messzinek tűnik innen.

Miután elmentünk a Mikó-havas mellett, az egyik pásztorháznál az utunkat keresztezi egy patak.

Innen már a turistajelölések nem egyértelműek, hiszen a jelzés átvezet a patakon, majd a pásztorház mellett balra fordul el, letérve így a szekérútról, egy olyan terepen, amelyen igen nehéz haladni és látszólag teljesen logikátlannak tűnik. Az itt lévő fenyőfák egyikén látni a jelzést, ami egyébként párhuzamosan visz a patakkal.  Majd egy 100-200 méter után a jelzés balra fordul, ami visszavezet a patak túloldalára, tehát eddig jöhettünk volna a patak mentén, ami talán okosabb döntés is. Itt a Néma-havas oldalán kerülünk és egy darabig nyugati irányba haladunk.

Ahogy néztem, ha azon a szekérúton folytattam volna az utam, amely a patak után végigvezet a hegy oldalában, akkor is visszatérterm volna a jelzett útra, úgyan lehet egy hosszabb úton, de egy sokkal könnyebben. 

A turistaút eddig, így leírva nem tűnik nehéznek, de higgyük el, hogy az, hiszen kb. 8. órája túrázom már, de még mindig messze vagyok a csúcstól, és a Vigyázó menedékháztól, és legszívesebben már letáboroznék. A lábaim már mintha ólomból lennének és miden lépés nehezemre esik már. De mennem kell tovább, hiszen egy jó helyet kell keresnem a sátorozáshoz. Olyan helyet, amely nem az erdő mélyen van, és nem is a gerincen fut, hiszen nem akarom magam kitenni teljesen az időjárás viszontagságainak. 

Az övény tehát egy szekérút a legelőn, ami levezet a völgybe. Az egyik sziklán, az úttól picit távolabb még találhatunk jelölést, de aztán egy ideig semmi.

Ne ijedjünk meg, haladjunk tovább le a völgy felé, ahol később a jelzés is megérkezik, aztán pedig a völgy alján lévő kis patak is, amin át kell kelni.

Itt egy darabig az erdőben sétálunk, majd kijutunk egy tisztás területre, ahol jelzések híján megint elbizonytalanodunk, hiszen innen elágazik az út, de nekünk a jobboldali ösvényt kell választani, ami toronyirányt van a csúcs felé, és kicsit emelkedik is. Később a kék-vonal  jelzés is megjelenik. Innentől kezdve már egy sűrű erdőben folytatódik az utunk, majd kijutunk egy kidőlt fás területre, ahol folytatni kell az egyenes utat, felfelé emelkedve.

A sűrű erdő meglehetősen nedves, néha akkora víz áll az úton, hogy igencsak nagy kerülőt kell tennünk, hogy kikerüljük. Nemhiába, hiszen ez egy kisebb völgyi szakasz, ahol igencsak meg tud állni a víz.

Eltévedtem 

Én természetesen eltévedtem, hiszen nem az előbb leírt úton mentem, és felmentem a turistaút feletti dombra, ahonnan viszont a lemenő nap fényében láthattam a Fehér-köveket, és a Vigyázó-csúcsot.  A járatlan út, amin eltévedtem nem volt egyszerű. A képen balról jól látszik a Kis-havas lankája, amin keresztül később az utam is vezetett, illetve ahol a sátort is sikerült levernem. 

Innen kiváló panoráma nyílik a Vigyázó-hegység csúcsára. 

Fenn a dombon rátértem egy makadámútra, ami egy törpefenyőkkel szegélyezett ösvényen a tervezett cél felé vezetett, és levitt a kisebb völgybe, ahol megtaláltam a turista utat is.

Éjszaka a Kis-havas lankáján

Tovább folytattam az utam az Kis-Havas alatt megbújó völgy erdejében, immárom egy Marha csorda társaságában, akik a nap vége felé hazafelé tartottak. Elég gyorsra vettem az iramot, hiszen időm szűkében voltam, de a csorda így is végig ott kolompolt a hátam mögött. Vártam már, hogy kiérjek az erdőből.

Az erdőből a Kis-havas oldalának a szekérútjára tér ki az ember, ahol emelkedve jobbra kanyarodik az út.

A Kis-havas oldala tökéletes helynek bizonyult a sátrazáshoz, hiszen nem a hegyháton volt, és nem is az erdőben, de a fák közelsége mégis megmaradt. Csakhamar felhúztam a sátrat, mire pont be is sötétedett. Még enni sem volt időm, és olyan fáradt is voltam, hogy nem is kívántam az ennivalót. A pólóm csurog víz volt az izzadság miatt, ami nagyon nem szerencsés a hegyi sátrazáshoz, de szerencsére volt nálam váltásruha. Nehezen aludtam el, mert fáztam, és féltem a medvétől. Az ennivalót messzebb vittem a sátramtól a biztonság kedvéért. Csak foltokban sikerült aludnom a hideg miatt. Szerencsére a holvilágos éjszaka különleges éjszakai fénnyel kínált meg engem. Lassan eljött a hajnal, és úgy döntöttem, hogy reggelizem és összepakolok. Ez mind egy óra alatt meg is volt, bár éhes még mindig nem voltam, ellenben álmos és fáradt igen. Mivel a felszerelésem volt vagy 30 kg, nem csak a lábaim, de a vállaim is sajogotak, de a reggeli, és a csodálatos napfelkelte ezt mind elfeledtette velem, és mondhatni újult erővel indultam tovább.

----------------------------------------

Reggeli indulás a Kis-havastól a Vigyázó csúcsára

Innen a Kis-Havastól már elég közel vagyunk a Vigyázó csúcsához, ahová egy meredek felfutó utat látunk, amin nem tudni még, hogy hogyan fogunk keresztül menni.

A Havasköz felé tart a turistaút tovább, ahonnan már feltűnik a Fehér-kövek gyönyörű, messziről virító vonulata.

Itt már viszonylag közel vagyunk a civilizációhoz, így gyakoribbak a juhfarmok, illetve az út mentén elhelyezett itató források, amelyeknek hűsítőek és jóízűek.

Innen már hamar elérünk a Nagy turistakereszteződéshez, amely már tulajdonképpen a Vigyázó-hegység, hiszen a lába alatt vagyunk.

Innen mehetünk a Fehér-kövek körútra, amely itt van mellettünk. Lemehetünk a Rekiceli vizeséshez is úgy egy 2 óra alatt, illetve mehetünk egyenesen tovább a kék-vonal jelzésen a Vigyázó menedékház felé, vagy a piros-kör jelzésen fordulhatunk balra is , ami nagyon meredeken kaptat fölfelé a Vigyázó csúcsára. Ez volt az a hatalmas kaptató, amit már messziről is lehetett látni.

Itt rájon az ember, hogy mennyi időt el lehetne itt tölteni. A Vigyázó csúcs innen már csak két óra, és az út olyan meredeken kaptat felfelé, hogy ha ettől meredekebb lenne, már nem tudnánk rajta felmenni. Az ember nem is gondolja, hogy mennyire ki tudja fárasztani egy ilyen kaptató, amely annyira megszuszogtatja az embert, hogy egyhuzamba, pihenés nélkül nem is tud megtenni 10 méternél többet. Sokkal magasabb ez a hegy, mint ahogy lent mutatja magát. Ezt onnan vesszük észre, hogy a Fehér-köveket már igen tisztes magasságból láthatjuk, mikor végre felérünk a dombtetőre.

Könnyű is lenne az élet, ha már ez lenne a csúcs, de nem az. A távolban ugyanis megjelenik a csúcs valódi magassága, ahová az út még mindig jócskán emelkedik, ami ennyi km-el a lábunkban már nem nagyon hiányzik.

Persze itt már nem áll meg az ember, sőt hajtja a kíváncsiság, és gyorsabbra is veszi a lépteit.

Nagy boldogság tölti el az embert, mikor egy 2 napos túra után végre eléri a Vigyázó-hegység csúcsát, és meglátja az ezt jelző táblát.

Itt végre megpihenhetünk, és csodálkozhatunk az ide vezető út látványában, amit ebből a magasságból majdnem teljes egészében láthatunk. 

Az ember el sem hiszi, hogy honnan jött, mikor a távolban meglátja azokat a csúcsokat, amiket még nem is olyan rég hagyott el. Végig láthatjuk a hegygerincet egészen Pádis vízválasztójáig a Meleg-Szamos-ig, illetve a Horgas, és az Istenek havasáig. A távolsbbra tekintve feltűnik a Nagy-Bihar-csúcsa is, amelyek így együtt alkotják az Erdélyi Szigethegység főgerincét. Láthatjuk a Bocsásza kettős csúcsát is, ami innen nincs is nagy távolságra.

Ebben a látványban órákig tudunk csodálkozni. A Vigyázó-csúcsa a hegy déli oldalán található, melynek magassága 1936 méter, ami az itteni viszonylatokban egyáltalán nem mondhatni kevésnek, a második legnagyobb az Erdélyi-Szigethegységben. A Vigyázó-hegység túlsó oldalán egy adótorony is található, ahová egy 15 perces sétával mindenképp érdemes elmennünk, hiszen azt az oldalát, és az onnan való panorámát is látnunk kell a hegységnek. Van egy pad is, ahová leülve vizslathatjuk végig a vidéket, ahol teljesen jól lehet látni a Dregán-völgyet, és az ott lévő Víztározó keleti nyúlványát, illetve a körülvevő hegyeket, a rajtuk futó csapásokkal.

Innen lesétálhatunk a menedékházig is, ahonnan láthatjuk Havasrogoz lankás vidékét, mintha csak Toszkánában járnánk.